1: Nagyon sportos vagy, rendszeresen mozogsz?
Igen, a szüleim az "ép testben ép lélek" mottó szerint neveltek, ezért viszonylag korán kezdtem sportolni. A suliban a focicsapatban játszottam, rendszeresen síelek és snowboardozok. Az az igazság, hogy mozgás nélkül el sem tudnám képzelni az életem, mert azon kívül, hogy kikapcsol, a fáradt gőzt is kitudom engedni.
2: Ha ennyire megszállott vagy miért nem lettél profi sportoló?
Mert a színészet győzött! Kb. 15 éves lehettem, amikor beiratkoztam egy színésztanfolyamra, és annyira beleszerettem, hogy nem is akartam többé mást csinálni. A színházban klasszikus darabokban játszottam, aztán jött a film. Először egy német produkcióhoz kaptam felkérést, majd jött a Hiúság vására, most pedig a Harry Potter.
3: Az elmúlt kéz év alatt megváltozotta az életed...
Enyhén szólva! Tudod épp befejeztem az egyik forgatást, már bele is csöppentem egy másikba. A Tűz Serlegéig soha nem láttam akkora volumenű forgatást, úgyhogy az első hetekben csak csodálkozva bámultam a technikát, igyekeztem hozzászokni a blueboxhoz, és olyan kulisszatitkokat tudtam meg egy-egy trükkről, hogy bizony szájtátva hallgattam az szakembereket.
4: A szereplők közül kivel alakult ki baráti viszony?
Mindenkivel jóban voltam, illetve vagyok, de a legtöbb időt Katie-vel és Stannal töltöttem, de ez szerintem természetes. Mindannyian újak voltunk a csapatban, sőt Stannel egyszerre kezdtünk dolgozni a jeleneteinken.
5: Jövőbeli terveid?
3 felkérésem is van, de még nem tudom, melyiket választom, mert eddig még csak két forgatókönyvet tudtam elolvasni. Ígérem ha egy szerződést aláírok, azonnal szólok. |